A kivitelező Synergon Rendszerintegrátor Kft. Közlekedési Szektor üzletágvezetője
a projekt nyitórendezvényén bemutatta azokat az eszközöket, amelyek tavasztól
21. századivá teszik a győri közösségi közlekedést. Szenes Zoltán elmondta, a
Synergon által szállított eszközökkel a Kisalföld Volán pontos, valós információkat
kap a járműflotta helyzetéről, műszaki állapotáról, az utasokról.
A térképen követett járatokat baleset, útzár esetén azonnal el tudják terelni
a diszpécserek, akik a buszsofőrökkel egy, a fedélzeten elhelyezett érintőképernyős
konzolon keresztül kommunikálhatnak. Ez az eszköz figyelmezteti a sofőrt arra
is, ha késésben van. Ilyenkor a buszvezetőnek automatikusan lehetősége lesz a
csomópont vezérlővel zöldhullámot kérni magának a jelzőlámpáknál. Minden autóbuszt
felszerelnek egy számítógéppel, valamint olyan hangos kijelzőkkel, amelyek a következő
megállót, átszállási lehetőséget jelzik az utasoknak, de ezen keresztül maga a
diszpécser is tud kommunikálni az utasokkal. Szenes Zoltán elmondta, hogy a rendszer
a sofőr biztonságát szolgáló vészjelzővel van ellátva, azt aktiválva a diszpécser
számára hallhatóvá és akár kamerákkal láthatóvá is válik, ami a járaton történik.
A megállóban várakozó utasok az információs oszlopokon nyomon követhetik, hogy
hol jár az általuk várt járat, a vakok, gyengén látók speciális nyomógombokkal
tehetik hallhatóvá az információkat.
A rendszerrel mérhető és pontos teljesítményadatok állnak majd rendelkezésre,
amelyek jó alapként szolgálnak a menetrend-tervezéshez. Az utas komfortérzete
nő, az önkormányzat, mint megrendelő pontosan mérhető közszolgáltatást vásárol.
A Synergon Rendszerintegrátor Kft., a győri önkormányzat és a Kisalföld Volán
Zrt. augusztus 13-án írták alá azt a megállapodást, mely Győr Megyei Jogú Város
Közösségi autóbusz-közlekedésének átalakítását célozza meg. A Synergon rmatika
Nyrt. vezérigazgatója Litauszki Róbert elmondta, hogy „a közlekedésinformatika
kiemelt stratégiai irányt képvisel a Synergon hosszú távú terveiben, mely terület
megismerésén és a megfelelő kompetenciák kiépítésén közel másfél éve dolgozik
a vállalat.”
A projekt bemutatásakor Győr Megyi Jogú Város alpolgármestere jelezte, a projekt
két részre különül: a korszerű utastájékoztató rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési
pályázat lezajlott, míg a jegykiadó automaták kivitelezőjéről még nincs döntés.
Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója kiemelte, a korábbiakkal ellentétben
egyközpontú forgalomirányítást valósítanak meg, ez azt jelenti, hogy a forgalomirányítási
információk és az utastájékoztatás egyszerre jelenik meg a rendszerben.