SYN NEW
Synergon Rendszerintegrátor
Magyar oldalak/Cégünkről/Cégtörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Cikk nyomtatása
Cégtörténet

2008

Az év során a Társaság, eleget téve minden szükséges feltételnek, megkapta a VMware Enterprise partneri státuszt. 2008-ban a Synergon elnyerte a Superbrands Magyarország vállalatközi tevékenységet folytató cégek számára odaítélendő Business Superbrands©-díját, továbbá Magyarországon az elsők között bekapcsolódott a szervezetek társadalmi felelősségvállalásának összehasonlíthatóságát biztosító GoodCSR 2008 társprogramba.

Az esztendő utolsó hónapjában az alapszabályt érintő módosítások következtében az anyavállalat 100%-os tulajdonában lévő SAO-Synergon Kft. neve Synergon Rendszerintegrátor Kft.-re változott.

2007

A Novell Magyarország és a Synergon régió szintű stratégiai együttműködésről állapodott meg a nyílt forráskódú technológia támogatására. A Synergon és a Cisco Systems Magyarország két év után újrakötötte a rendszerintegrátori (1Tier) szerződését, melynek köszönhetően még szorosabb együttműködés alakul ki a két vállalat kereskedelmi csapatai között, ami kihat a jövőbeni meghatározó projektek sikerességére. A Synergon Informatika Nyrt. értékesítette horvát leányvállalatában, a Span d.o.o.-ban fennálló, 68,11%-os befolyást biztosító részesedését. A Synergon ugyanakkor továbbra is fontos befektetésnek és stratégiailag is lényegesnek tekinti a jóval nagyobb cseh és szlovák piacon működő leányvállalatát, az Infinity a.s.-t.

2006

A Synergon a hazai piacon jelenleg is egyedülállóan rendelkezik egyszerre AQAP 2110 és AQAP 160 tanúsítványokkal, melyek a hagyományos polgári minőségirányítási követelményeken túl a NATO speciális katonai követelményeinek való megfelelést bizonyítják. A Synergon megfelel továbbá az atomerőműi speciális beszállítói követelményeknek, melyet az ABOS 4T és ABOS 3 minősítések tanúsítanak. A Synergon részvények a 2006-os év során 154%-os emelkedést produkáltak, amely a Budapesti Értéktőzsdén a legmagasabb növekedés volt, így a Társaság nyerte el "Az év legnagyobb részvény-áremelkedést elért kibocsátója" BÉT Tőzsdei legek díjat.  „Az év legjobb forgási sebességű részvénye" elismerést is a Synergonnak ítélték, mivel forgalma a Budapesti Értéktőzsdén a 2006-os év során a teljes részvényállomány 5-szöröse volt.

2004

Az Infinity a.s. portfólió bővítés céljából megvásárolta a Microsoft Business Solutions – Navision értékesítésével és implementálásával foglalkozó BrnoData-IS spol. s.r.o. cseh informatikai céget, amely
InfinityData s.r.o. néven tevékenykedik tovább.

2003

Megalakul az Infinity Slovakia képviseleti iroda. A Synergon csoport már négy ország piacán aktív. A vállalat együttműködési megállapodás keretében megvásárolja a világ egyik vezető IT szolgáltató cége, az Atos Origin magyarországi vállalatát: létrejön a SAO-Synergon Kft. (SAO).

2002

A külföldi tagvállalatok integrációja egyre magasabb szinten valósul meg, a Synergon növeli részesedését a cégekben. A cégcsoport erőteljesen bővíti üzleti informatikai tanácsadási tevékenységét. Belép egy új piaci szegmensbe, a közép- és kisvállalkozások gyorsan fejlődő piacára.

2000

A vállalat megkezdi nemzetközi hálózatának kiépítését. A Microsoft-technológia és az informatikai oktatás területén piacvezető horvátországi Span d.o.o.-ban többségi részesedést vásárol. A Synergon a cseh Infinity a.s.- ben is többségi részesedést szerez, ezzel a cseh piac egyik legjelentősebb informatikai rendszerintegrátorára tesz szert.

1999

Áprilisban nyilvános hazai részvénykibocsátás (IPO) és ezzel párhuzamosan egy nemzetközi zártkörű jegyzés következik. A vállalat papírjait – első magyar IT cégként – bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére, s a londoni SEAQ elektronikus kereskedelembe is.

1998

A cég áprilisban felveszi kínálatába az SAP rendszereket is, s ezzel teljessé válik az ERP portfólió. Júliusban újabb, 3 millió dolláros zártkörű alaptőke-emelésre kerül sor: a kockázati tőkebefektetők részesedése eléri a 30 százalékot.

1997

Szeptemberben a Synergon több kockázati tőkebefektető bevonásával zártkörű részvénykibocsátással 5 millió dolláros tőkeemelést hajt végre, így a kockázati tőkebefektetők a Synergon részvénytőkéjének 26 százalékos tulajdonosai lesznek. Bejelentik az Optotrans és a Rolitron összeolvadását: az új vállalat neve Synergon. Ezzel létrejön a magyar IT piac egyik legnagyobb rendszerintegrátor vállalkozása. A Synergon kiépíti az ISO 9001 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszerét.

1993

A Fibex Kft. és a Span d.o.o. megalakulása.

1992

Az Infinity megalakulása.

1990

Megalakul és rövidesen a magyarországi kommunikációs piac egyik vezető vállalkozása lesz az Optotrans. Ugyanebben az évben a Rolitron a gyártásból áttér az irodaautomatizálási termékek, elsődlegesen PC-rendszerek és kapcsolódó szoftvercsomagok forgalmazására.

 

Oldal tetejére
BOM
ponte.hu